CÉGTÖRTÉNET

IntelliMed főoldal / Cégtörténet

Az IntelliMed Hungária Kft. 2000. év végi létrejötte óta a cég töretlenül, dinamikusan fejlődik, árbevételünk folyamatosan nő. Széles egészségügyi relációjú kapcsolatrendszerrel rendelkezünk.

2023

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) számára kialakított ESZIR (Egészségügyi Szakképzési Informatikai Rendszer) éles bevezetése tovább folyik, folyamatos háttértámogatásunk mellett.

Már végezzük többek között a Magyar Immunológiai Társaság, a Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság, a Magyar Nephrológiai Társaság, a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság, valamint a Magyar Diabetes Társaság Pácienseknek szóló oldalának teljes megújítását. Idén mutatjuk majd be a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesülete új Web-rendszerét is.

Egy felhő alapú egészségügyi informatikai jellegű fejlesztés az idei évünk legfontosabb ICT megbízása, mely meglévő fejlesztési kapacitásaink 95%-át le is köti.

Készülünk a 2023-ban megnyitásra kerülő Európai Uniós támogatással megvalósítható pályázatokra is.

2022

Számos Orvos-szakmai Társaság web-rendszerét újítottuk meg vagy alakítottuk újonnan ki, melyek közül külön is megemlítjük a szivderito.hu oldalt, mely a Magyar Kardiológusok Társasága pácienseknek szóló dedikált web rendszere.

Sikeresen átadtuk a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) számára az ESZIR (Egészségügyi Szakképzési Informatikai Rendszer) rendszer már működőképes moduljait: 1.) Szakképző Intézmények modul. 2.) Duális Képzőhelyek Nyilvántartása és Minősítése modul. 3.) Ágazati Alapvizsga Modul. 4.) Kamarai Gyakorlati Oktató Képzés és Vizsga modul. 5.) Pályaorientáció modul. 6.) Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny modul. 7.) Pénzügyi Elszámolást Támogató modul és egyéb kisebb, de önálló, a komplex ESZIR rendszer részét képező funkciók, moduláris egységek (Adminisztráció, Felhasználói Jogosultságok, Törzsadatok, Adat-lekérdezések, Statisztikák, Fórum, Tudástár, Archívum, GYIK, Videótár stb.)

Egy a profilunkba illeszkedő - felhő alapú egészségügyi informatikai fejlesztés - megbízást nyertünk el, mely Microsoft Azure alapú fejlesztési kapacitásaink 95%-át le is kötötte 2022 év hátralévő részében, illetve a teljes 2023 évre is.

2021

2021 év egyik legjelentősebb megbízása a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) számára az ESZIR rendszer (Egészségügyi Szakképzési Informatikai Rendszer) kifejlesztésére történő meghívásos tenderen történő sikerünk volt. Ez a megbízás a felhő (Microsoft Azure) alapokon végzett fejlesztési kapacitásaink 95%-át le is kötötte 2021 évben. Az IntelliMed csapatát sikeresen bővítettük új fejlesztő kollégák alkalmazásával. Ezzel egyidőben a MESZK web-rendszerét szerkezetileg és vizuálisan is felújítottuk.

Büszkék vagyunk arra, hogy visszatért hozzánk korábbi partnerünk a 110 tagszervezettel rendelkező Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ), akik számára web-rendszerük hátterét immár mi szolgáltatjuk.

Teljesen megújítottunk és reszponzívvá (mobilbaráttá) tettünk több szakmai társasági rendszert. A Magyar Hypertonia Társaság számára dedikált, pácienseik számára szóló web rendszert alakítottunk ki.

Online kommunikációs megbízásaink megőrizték kiemelt jelentőségüket szolgáltatás-portfóliónkban.

2020

A 2020-as esztendő a COVID jegyében telt, munkarendünk home-office túlsúllyal hibriddé alakult. Ahogy átalakultak Partnereink tevékenységei, úgy adaptálódott a miénk is; a lényegesen kevesebb offline rendezvényekkel kapcsolatos munkaigény mellett, szignifikánsan több online kommunikációs megbízást kaptunk. A távmunkát kiszolgáló infrastruktúránkat megerősítettük: a Microsoft Teams és Zoom megbeszéléseket immár külső partnereinkkel is napi gyakorlatban alkalmazzuk, IP alapú telefonközpontot állítottunk üzembe, mobil app alapú telefon mellékekkel, MS Navision-ról, Microsoft Business Centralra (BC) álltunk át, pályázati támogatást is igényelve felhő alapú ERP rendszerünkhöz.

Elkészítettük a Magyar Diabetes Társaság számára Telemedicina tematikájú oldalrendszerüket, EMMI pályázati támogatást is felhasználva. Többek között a Magyar Dermatológus Társulat számára is szakmai, páciens és szakdolgozói webet, valamint mobil applikációt készítettünk.

Teljesen új területen is kipróbáltuk magunkat: az EESzT kötelező bevezetése miatt egy elsősorban magánorvosi rendelői rendszereket fejlesztő cég számára olyan online háttér-komponenseket alakítottuk ki, melyek segítségével a NEAK és EESzT akkreditációt rendszerük megkapta, illetve online NAV adatszolgáltatásra is képessé vált.

2019

Több éve tartó K+F projektjeinket fejeztük be sikeresen; lezártuk mind a GINOP-2.1.7-15-2016-00790, mind a VEKOP-2.1.7-15-2016-00289 pályázatunkat és a vállaltaknak megfelelően a működő prototípusokat kialakítottuk.

Megújítottuk az európai ESVM (vascular-medicine.org) rendszerét, az Aneszteziológusok számára Légútbiztosítási Szekciójuk weboldalát, illetve néhány korábban általunk készített web-rendszer modernizálását végeztük el.

Egyik vércukormérő készülékek fejlesztését és forgalmazását végző partnerünk számára felhő alapú telemedicina célú fejlesztéseket végeztünk, illetve végzünk folyamatosan.

Felhő (Microsoft Azure) alapokon végzett fejlesztés segítségével a Magyar Diabetes Társaság számára 2018-2019 év folyamán teljesen megújítottuk a Cukorbeteg Szakellátóhelyek Elektronikus Nyilvántartását.

Online kommunikációs aktivitásunk is tovább erősödött partnereink web-rendszereiben.

2018

A 2018-as év az Európai Uniós GDPR (General Data Protection Regulation) szabályozás életbe lépése jegyében telt el. A doki.NET CDMS rendszerünket GDPR kompatibilissé tettük. A GDPR követelményeinek tényleges megvalósítását támogató funkciókat építettünk be az általunk menedzselt orvos-társasági rendszereinkbe. A felkészülés, valamint a kivitelezési munkálatok során is szorosan együttműködtünk a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségével (MOTESZ). A jó munkakapcsolat eredményeképp sikerült egy komplex, gyakorlatias, jogi és informatikai elemeket tartalmazó GDPR támogató csomagot összeállítanunk az orvos-szakmai szervezetek számára. Több, a MOTESZ-el együtt szervezett rendezvényen, tájékoztató előadásokat tartottunk, illetve kérdezz-felelek szekciókat szerveztünk.

Megrendelőink kérésére tovább folytatjuk a korábban általunk készített web-rendszerek modernizálását, kortárs, friss megjelenéssel, mobilbarát verzióval. A Magyar Kardiológusok Társasága számára egy komplex, önállóan is használható rendszert alakítottunk ki, mely előadás, absztrakt-bejelentő és bíráló felszínnel alkalmas, egy több napos és több helyszínen megrendezésre kerülő rendezvény teljes tudományos programjának összeállítására.

2017

Több Orvos-szakmai Társaság web-rendszerének megújítását, illetve kialakítását végeztük el (Perinatológiai Társaság, Táplálkozástudományi Társaság, Tüdőgyógyász Társaság). Ezek közül kiemeljük a Magyar Tüdőgyógyász Társaság web-rendszerének újraépítését, melyet a legmodernebb webes technológiák alkalmazásával, Microsoft Azure alapokon, prototípusként készítettünk el. A 2017-es év kiemelt jelentőségű történései, hogy két 2016-ban beadott pályázatunkat is támogatásra méltónak ítélték; a GINOP-2.1.7-15-2016-00790 telemedicinális tematikájú K+F projektünket, illetve a VEKOP-2.1.7-15-2016-00289 pályázatunkat. A vissza nem térítendő támogatások – sikeresen megvalósítás esetén – jelentős anyagi forrásokat is jelentenek számunkra K+F tevékenységünk jövőbeni erősítéséhez. Online kommunikációs aktivitásunk is dinamikusan bővül, partnereink web-rendszereiben.

2016

Iparági partnereink bizalmát online marketing aktivitásunk hatékonyságában sok elnyert megbízás bizonyítja. Számos meglévő partnerünk ismeri fel a minőségi elektronikus kommunikáció egyre növekvő fontosságát; sorra kapjuk sok éve működő, általunk menedzselt web-rendszerek teljes vizuális megújítására a felkéréseket. (MLDT, MRE MST, MOK) Az MKT és MDT elektronikusan támogatott vezetőségválasztásában közreműködtünk. A Magyar Hypertonia Társaság koordinálásával a Richter szakmai közreműködésével kifejlesztettük a Hipertonia Terápiája, hiánypótló orvosi döntéstámogató applikációt iOS, Android és Windows Phone platformokra. Az IVSZ e-Health munkacsoport cselekvő tagjai vagyunk. Hangsúlyozottan szeretnénk az agilis szoftverfejlesztési metódusokat egyre több projectünkben alkalmazni. Átadásra került több Klinikán is az orvosi személyzet hatékony időmenedzselését támogató Azure alapú rendszerünk. Megújítottuk az immár többnyelvűvé vált saját web-oldalunkat is.

2015

Legnagyobb partnereinkkel való kapcsolatunk további erősítésén dolgozunk, többek között a fejlett tag és tagdíj nyilvántartó, illetve távbizonylat rendszerünk működésének finomhangolása, csiszolása történt meg, sikerrel. Kisebb projecteket is sikerrel zárunk, elkészítettük többek között a Magyar Sportorvos Társaság, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Ultrahang Szekció, Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság honlapját. Megújítottuk a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság, a Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítvány honlapját a mai kor kívánalmainak megfelelő modern megjelenésben. Átadtuk a Kardiológusok Társasága dedikált mobil-web verzióját. Számtalan online kommunikációs kampányt szerveztünk és valósítottunk meg sikerrel partnereink web-rendszereiben. A Magyar Orvosi Kamara és számos Orvos Szakmai Társaság közreműködésével általunk elindított KonzíliuMOK projectet elkötelezetten folytatjuk. Pályázati sikereink közül említésre méltó a Horizon 2020 keretprogram keretén belüli - közvetlen európai uniós - pályázatokon történő indulásra felkészítő, elnyert pályázati támogatás.

2014

Elkészült az SE ÁOK I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika részére fejlesztett elektronikus orvosbeosztás rendszer, melyben a Klinikán dolgozó szakorvosok és rezidensek, illetve külsős munkatársak rögzíthetik napi rendes és ügyeleti beosztásukat, gyakorlat miatti távollétüket, szabadságukat, ezáltal a biztonságos betegellátáshoz szükséges létszám folyamatosan nyomon követhetővé, ellenőrizhetővé, előre tervezhetővé válik. Az alkalmazás elsősorban Microsoft alapú technológiákon nyugszik. A rendszer stabil működését az Azure felhőszolgáltatás biztosítja.
A rendszert megrendelte a SE ÁOK I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika is.

Külpiacokra szeretnénk lépni: cégünk több mint 19,33 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében, a Mikro-, kis- és közép-vállalkozások piaci megjelenésének támogatása pályázat révén. A 38,67 millió forint összköltség-vetésű projekt célja a Társaság nemzetközi megjelenésének elérése, a nemzetközi versenyképesség bővítése.

2013

Elindítottuk a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos adatfrissítési kampányát, tovább folytatjuk a Kamara online tag- és tagdíjnyilvántartó rendszerének fejlesztését. A MESZK megrendelte tőlünk kreditpont szerzésre alkalmas, online távoktatási rendszere kialakítását is, mely évi több mint 30.000 online vizsgát fog lebonyolítani. Elindítottuk a Magyar Orvosi Kamara elektronikus tagdíjszámla és adóigazolás-küldési szolgáltatását (Távszámla Rendszer): a kamarai tagok a mok.hu weben tekinthetik meg kamarai tagdíjbefizetésük egyenlegét, tölthetik le tagdíjszámlájukat és adóigazolásukat. Elkészült az Aneszteziológiai Napi Online Jelentő és Dokumentációs Rendszer (ANOJE) prototípusa. A legmodernebb - felhő (cloud) - alapú Rendszer jelenleg már 3 kórházban és klinikán működik, tesztüzemben. A kiszolgáló infrastruktúra és futtató környezet: Windows Azure.

2012

Elindítottuk a Magyar Orvosi Kamara országos adatfrissítési kampányát, melynek keretében a MOK valamennyi tagja online frissítheti az elektronikus kapcsolattartáshoz is szükséges személyes adatait a MOK adatbázisában. Kiemelt partnerünkként üdvözölhettük idén a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarát, akik a MOK számára nyújtott szolgáltatásainkat megismerve döntöttek arról, hogy minket kérnek fel új web-rendszerük kialakítására. Előkészítettük a Magyar Kardiológusok Társasága elektronikus távszavazását, melyben partnerünk ismét a NetLock Kft. Mellettünk döntött a Magyar Gyermekorvosok Társasága és az Országos Rehabilitáció és Fizikális Medicina Társasága.

2011

Kifejlesztettük online bankkártyás tagdíjfizetési modulunkat, amely jelentősen megkönnyíti, kényelmesebbé teszi az orvosszakmai társaságok tagjai számára a tagdíj befizetését, a Társaság számára pedig a befizetések elektronikus nyilvántartását, gyakorlatilag külön erre dedikált adminisztratív emberi erőforrás igénybevétele nélkül. A modult elsőként a Magyar Kardiológusok Társasága számára kapcsoltuk be. Mellettünk döntött többek között a Magyar Infektológiai Társaság és a Magyar Immunológiai Társaság.

2010

Sikeresen lezajlott a Magyar Kardiológusok Társasága számára kialakított elektronikus távszavazás, melyben partnerünk a NetLock kft. volt. Mellettünk döntött többek között a Magyar Pszichiátriai Társaság, a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság, a Magyar Belgyógyász Társaság. A Debreceni Egyetem OEC Klinikái számára elkészültek az önálló, de a központi deoec.hu honlappal szervesen együttműködni képes klinikai/intézeti web-lapok. Microsoft Online Services partnerekké váltunk. Folyamatosan újítjuk meg és alakítjuk át a kor elvárásainak megfeleltetve a korábban készült site-jainkat, ami nem kis feladat, mert 2010-re az IntelliMed már közel 100 web-rendszert üzemeltet.

2009

A Debreceni Egyetem OEC megbízása alapján a közel 30 gyógyító és diagnosztikus intézménye számára önálló web-rendszereket alakítunk ki 2009-2010 folyamán. Beindítottuk az [ orvostovabbkepzes.hu ] távoktatási portálunkat. Megbízást kaptunk a vércukormérő-készülékek gyártásában és forgalmazásában Magyarországon piacvezető 77 Elektronika Kft.-től, hogy vércukormérő-készülékei számára egy Internetes támogató, adatgyűjtő és elemző rendszert [ dcont.hu ] alakítsunk ki, melyet a Dcont vércukormérőket használó pácienseik ingyenesen használhatnak.

2008

A 2008. év legnagyobb jelentőségű megbízásának a DE OEC új, Web-alapú integrált intraNET rendszerének kialakítását, valamint az egyetem klinikái számára egységes, de önálló Web-rendszerek megvalósítására vonatkozó felkérést tartjuk. Az év másik fontos eseménye számunkra a Magyar Orvosi Kamara Web-rendszerének teljes megújítása volt. Az együttműködés kapcsán portálmotorunk technikailag már kompatibilis a magyar orvosoknál lévő, mintegy 43.000 MOK chip-kártyával is, melyre építve 2009-től tervezünk szolgáltatásokat indítani.

2007

Mellettünk döntött a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centruma (DE OEC). Újabb és újabb partnerek keresnek meg bennünket, de az egészségügyet érintő változások minket sem hagynak érintetlenül. A belső átszervezés, racionalizálás és infrastruktúra átalakítás, modernizálás jegyében is telik ez az év. Komplex „refaktoringot” végzünk a doki.NET portálszerveren, számos új szolgáltatással készültünk fel 2008-ra.

2006

Az Observer Médiafigyelővel egy hosszabb távú együttműködést indítottunk. CRM és ERP rendszer implementálását kezdjük megtervezni külső partnerekkel. Mellettünk döntött a Magyar Kardiológusok Társasága. A Kardiológusok és a Hypertoniával foglalkozó szakemberek számára SmartCard és Távoktatási Rendszer kerül bevezetésre. Történetünk addigi legsikeresebb üzleti évet zárjuk.

2005

Partnereink egyre inkább együttesen bízzák ránk a Technológiai és Kommunikációs feladatokat. Az osteoporosis.hu rendszer Távoktatási Rendszere a kiemelkedően sikeres elektronikus projectek közé sorolódik az iparági szakfolyóiratokban is. Elindul a Cukorbeteg Szakellátó-helyek Elektronikus Nyilvántartó rendszere, mellyel több mint 180 diabetológiai szakrendelés minősítése, akkreditálása nyilvántartása történik országosan.

2004

Távoktatási és SmartCard rendszerünk debütál. A SE ÁOK I. sz. Belklinikán elkezdjük rendszeresen közvetíteni az orvostanhallgatóknak szóló előadásokat. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázatán nyerünk, megvalósul az ANESZTINFO Országos Jelentő Rendszer (OJE), melynek segítségével Magyarországon egyedülálló módon az interneten keresztül történik szakmai adatjelentés.

2003

Mellettünk döntött a Magyar Reumatológusok Társasága. Az év végén új, fejlettebb infrastrukturális lehetőségeket biztosító irodába költöztünk. A Nemzeti Osteoporosis Kockázati Kérdőív Internetes adatgyűjtő rendszerébe 11 OP Centrum alig 3 hónap alatt több mint 3.500 páciens kapcsán gyűjt adatokat (anonim módon), melyből számos publikáció előadás készült azóta.

2002

Elkötelezzük magunkat a komplex szolgáltatások nyújtása mellett, azaz partnereink számára nemcsak technológiát, hanem a rájuk épülő elektronikus kommunikációs kampányokat is megszervezzük, kivitelezzük. Gyógyszeripari partnereinktől számos vényköteles termék kapcsán kapunk elektronikus, kiegészítő marketing tevékenységek elvégzésére megbízást.

2001

Mellettünk döntött a Magyar Diabetes Társaság, a Magyar Ortopéd Társaság. Munkáink kapcsán nagyon sok orvos társaság keres meg bennünket, elektronikus kommunikációs rendszerük kialakításának kérésével, rajtuk keresztül számos iparági partnerrel is együttműködés épül ki.

2000

Az alapítás éve (év végén, 2000. december hónapban, bejegyezve: 2001-ben). Mellettünk döntött a Magyar Osteoporosis Társaság, Magyar Hypertonia Társaság, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság, és néhány iparági partner.

KAPCSOLAT

Felkeltettük az érdeklődését? Vegye fel a kapcsolatot Velünk!

IntelliMed Kft

HÍVJON!

EGYEZTESSEN!

Online időpontegyeztetés személyes találkozó céljából.

LÁTOGASSON EL!

1023 Budapest,
Ürömi u. 56.

TÉRKÉPEN

  • Budapest - Magyarország
  • Debrecen - Magyarország